Hát nem hallottad?
Vihar készül.
Miért vagy akkor itt? Halottak mind e népek.
Még élnek.
Ha villám rántja össze
a földet az éggel, mind elégünk. Félelem szagát
hordja a szél. Ujjaimról leolvadt illatod. Én nyugodt voltam,
mert biztonságban tudtalak.
Hiányoztál!
S most nem tudlak hova rejteni. Túl sekély a tál,
szemed borát oda öntenem, szűk a hordó, felfogni
nagyságod, s nincsen fal, mely át ne engedné ragyogásod.
De az ellentől megvédeni nem tudlak. Hófehér
gerincedre feni fogát a fenevad.
Legalább együtt halunk.
Nem boldogít, tudnom, hogy meghalsz. Nem boldogít,
tudnom, hogy drága véred a földre hull. Nem lehet elég
vörös az ég, hogy kárpótolja majd hiányod.
Boldogít, ha nélkülem vagy?
Most megölném magam, hogy ne legyen itt maradnod
ok, ha nem félnék, hogy odaát csak a semmi vár,
hogy Téged többé sosem látlak. Gyáva vagyok, lásd,
s gyávaságomban feláldozlak Téged.
Önkéntes áldozatom ez.
Nem köszönöm meg ezt neked. De köszönöm, hogy itt vagy velem.
Nincs már sok időnk.
Mostantól én vigyázok Rád.